Az Alföld Slow Egyesület a lassú turizmus és a lassú szemlélet elterjedését, megvalósítását tartja legfontosabb feladatának, elsősorban az alföldi településeken. Békés megyében 10 település összefogásával alakult meg 2018-ban az Egyesület.

Célunk ebben a felgyorsult világban a pillanatok megélése, a tudatossá válás, mind az életvitelben, mind a fogyasztásban, mely egyben az egészség alapja is. Ehhez szükséges a helyi és a hazai termelő vállalkozások támogatása, erősítése, turisztikai vállalkozások bevonása.

Az Alföld Slow Egyesület 2020 decemberében elindította “A hónap települése” online programját, melyben az egyes tagtelepüléseken élő és dolgozó, a turizmushoz kapcsolódó vállalkozásokat, szervezeteket, magánszemélyeket mutatjuk be.

Szent Kereszt kápolna és kripta a Wenckheim Parkban (fotó: Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár)

2021 márciusában Doboz mutatkozott be. Számos Kincset ismerhettünk meg, melyek felfedezését személyesen is jó lenne átélni mielőbb. Szanazug, az erdők, a horgásztavak, a kastélypark, az Emlékház kincsei, a kézművesek, őstermelők és népművészek által előállított értékek, a vendéglátók és szálláshelyek vendégszeretete még vonzóbbá tette a települést! A doboziak nagy szeretettel mutatják be „kincseiket” a hozzájuk ellátogatóknak! 

Bízunk benne, hogy a 2021-es év már lehetőséget biztosít az attrakciók, vendéglátóhelyek felkeresésére, és lassan, de biztosan elindul a turizmus. Legyen ez akár a lassú turizmus.

A Békéscsabától 13 km-re fekvő Dobozt már 1075-ben említik a krónikák, I. Géza kondásai laktak itt. 1138-ban már a méhészkedést is lejegyezték.

Turisztikailag is vonzó településen található a 3,7 hektáros Wenckheim kastélypark, és benne a Szent Kereszt kápolna és kripta. A Kossuth téren látható a Wenckheim család egykori vadászkastélya (ma iskola), illetve található még itt Ybl Miklós által tervezett magtár, de kiemelkedő a barokk Református templom is.

A népi mesterségeknek a helyi Közösségi Ház ad otthont. Járt itt Bartók Béla népdalt gyűjteni, Kozmutza Flóra (Illyés Gyula felesége), aki pszichológiai vizsgálatot végzett a falusi nincstelen gyermekeken, mely a Lélek és kenyér című Illyés regényben részleteiben megtalálható.

Kettős-Körös Doboz határán folyik át. Ide tartozik Szanazug, ahol a Fehér- és Fekete-Körös folyik össze, s ahol szabadstrand, szépen kiépült üdülőtelep várja a vendégeket. Lehetőség van szálláshelyeket igénybe venni.

A rovat cikkei itt érhetőek el (folyamatosan bővítve):

Beszélgetés Köves Mihály Polgármester Úrral

Gáborné Fekete Katalin

Orodán Mária

Dobozi Kisvendéglő és Csárda

Antiklak Vendégház

Kettős-Körösmenti Vadásztársaság

Sziromi Katalin

Petőfi Horgászegyesület

Balog Sándorné

Szatmári Szilárd

SA-PI Fish Horgásztó

Szabó László őstermelő

Szanazugi Üdülőtulajdonosok Egyesülete

Széchy Tamás Emlékház, Helytörténeti Gyűjtemény és Alkotóház

Prima Antique Hungary

Dobozi Népművészeti Egyesület

A rovat további települései:

Lőkösháza

Csabaszabadi

Kunágota

Csorvás

Kétegyháza

Almáskamarás

Újkígyós