Az Alföld Slow Egyesület „A hónap települése” programjának negyedik települése, Doboz. A cikksorozat 3. részében Orodán Mária bölcsődevezető válaszolt kérdéseinkre. Az Alföld Slow Egyesület nevében a kérdéseket Szőke Tünde tette fel.

Alföld Slow Egyesület: Kérem, hogy mutatkozzon be, mondjon néhány szót magáról! Mióta él Dobozon?

Orodán Mária: Születésem óta Dobozon élek, két gyermekemmel és párommal. A családom nagyrésze helyi lakos, és helyben is dolgozik. Szeretek és szeretünk itt élni. Ide jártam óvodába és általános iskolába, ahol szép élményekkel gazdagodtam. Szüleim egyszerű emberek, akik jó alapokkal indítottak el az utamon, nekem ez példaértékű. Már gyerekkoromban is a gyerekekkel akartam foglalkozni, 2003-ban a Dobozi Bölcsődében helyezkedtem el kisgyermeknevelőként, elhivatottságomat a gyermek iránti szeretet táplálja, majd 2012-ben megtiszteltek a Bölcsőde vezetésével. Büszke vagyok arra, hogy szeretem a munkám, mert jól érzem magamat benne és ami a legfontosabb, közben értéket adok azoknak, akiket szolgálok.

Orodán Mária

Alföld Slow Egyesület: Kérem, hogy mutassa be röviden a munkásságát!

Orodán Mária: Érdekelt mindig a kézművesség, a kreativitás. A Művelődési Ház igazgatónőjének, Hidvégi Julikának köszönhetően, egy pályázat alkalmával sikerült elvégeznem a kosárfonás szakképesítést, amit hobbi szinten művelek, vonzanak a természetes anyagok. Tagja vagyok a Dobozi Népművészeti Egyesületnek. Az egyesület egyik kiemelt célja a néphagyományok ápolása. Számos szervezett programon, bemutatókon, falunapon vettem részt, ahol kézműveskedtem. Szeretem a falusi életet, fontos részeként tartom számon az önfenntartást. A családommal együtt próbáljuk megteremteni az öngondoskodás feltételeit. Néhány dolgot említenék ezek közül: sertést, tyúkot, csirkét, kacsát, libát, nyulat, gyöngyöst nevelünk saját részünkre. Hagyományos konyhakertet és fűszerkertet művelünk. Tartósítószermentesen rakom el a savanyúságokat, befőtteket és hagyományosan főzzük a lekvárt és még sorolhatnám. Fontos az önfenntartás, amely megteremti az alapját az egészséges életmódnak, sajnos a mi életünkben is megjelent a cukorbetegség, ez még jobban megerősített bennünket és még inkább arra sarkalt, hogy egészségesen éljünk, így kezdtem el az otthoni kenyérsütést. „Ételed legyen orvosságod, és orvosságod legyen ételed.” (Hippokratész) A kenyér jelképezi az életet. Az imánk is így kezdődik „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk…”

Kovászból kenyér Fotó: Orodán Mária

Rengeteget olvastam és kutakodtam a kenyérsütés és kovászolás rejtelmeiről. Sokat kísérleteztem, melyben voltak kudarcok is, de ezek eltörpülnek a sikerek mellett.  Kovászt készítettem, ami jelenleg 1 éves. Próbálom az élesztőt kovásszal helyettesíteni. A kovásznak lelke van, amely életre kelti a kenyeret. A kovász készítés néhány fontos hozzávalói: TÜRELEM és a SZERETET. Az anyakovásszal folyamatosan törődnünk kell, gondosan etetnünk, különben éhen hal. A kenyérsütés hosszadalmas folyamat, és a kovász készítés, akár örökre is szólhat, ez bizony átváltoztatja a gondolkodásunkat.Egy jó kenyér elkészítési ideje akár 24 óra is lehet, időigényes folyamat. Fontos az előre gondolkodás, a tervezés, mi már más ritmusban élünk mit nagyanyáink egykor, így a mindennapi rutinba kell beillesztenem a kenyérkészítés folyamatát. Tudom, hogy még nagyon sokat kell tanulni és gyakorolni, ahhoz, hogy a kezem által kiadott termék tökéletes legyen.

Orodán Mária kézműves termékei (Fotó: Orodán Mária)

Alföld Slow Egyesület: Hol lehet megtekinteni és milyen körülmények között (a pandémiás viszonyokra tekintettel) a munkáit?

Orodán Mária: Rendezvényeken, falunapokon részt veszek (természetesen csak akkor, amikor erre lehetőség van), ahol kovászolásról tartok bemutatót. Nagyon sokan érdeklődnek a kovász chips (maradék kovász) iránt, amit ilyenkor készítek el, mobil kemencében sütök ki és akár egy padlizsánkrém mártogatóssal kóstolhatnak meg a vendégek. Örömmel tölt el, ha olyan visszajelzést kapok vissza, „hogy jobb, mint a bolti”, vagy “soha nem ettem még ilyen finomat”.

Mindig azt kell keresni, ami jót tesz a lelkünknek, annyi örömet találhatunk az életében, mint amennyit hajlandóak vagyunk észrevenni.

Orodán Mária kézműves termékei (Fotó: Orodán Mária)

Alföld Slow Egyesület: Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Orodán Mária: Célom, hogy minél több emberrel megismertessem a kenyérsütés örömét. Hiszek a kenyeremben, talán ezért is sikerülnek a cipóim. Mindenkinek hallani kellene, a  forró kenyerek  sercegését, és mindenkinek éreznie kellene a sült kenyér illatát, ilyenkor örök szerelem szövődik a kenyér és készítője közt. Minél szélesebb körben szeretném a kovászos kenyér pozitív hatásait megismertetni, szeretném a tapasztalataimat másokkal is megosztani. Örömet jelent számomra, ha látszik a munkám eredménye, ha megkínálhatom a vendégeket egy ropogós héjú, puha belű, adalékmentes, kacsa zsíros kenyérrel és lilahagymával.  Egy jó kenyér minőségi része is lehet egy jó vendéglátásnak is. A gasztronómia összeköti az embereket, akárcsak a kovász a kenyeret.

Falusi tál (Fotó: Orodán Mária)

Alföld Slow Egyesület: Miért ajánlaná a vendégek figyelmébe Dobozt?

Orodán Mária: Az itt élő emberek ragaszkodnak az elődök örökségeihez,néphagyományaihoz. Ebben a falusias környezetben egy jó közösség alakult ki, ahol szinte mindenki ismeri a másikat. Rendezett, nyugodt látkép fogadja az ide látogatókat, számos látnivalóval. Élményközpontú rendezvényeken, programokon vehetnek rész a vendégek, megtapasztalhatják a doboziak vendégszeretetét.

Zárásként egy mondattal szeretném jellemezni a lakóhelyem: mindenünk van, ami szerethető.

Alföld Slow Egyesület: Köszönöm szépen a beszélgetést, munkájához további sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Olvassa el a rovat korábbi cikkeit is!

Beszélgetés Polgármester úrral

Gáborné Fekete Katalin